Mi a baj az asszisztált mozgással?

Az általunk asszisztált mozdulatnak biztos, hogy lesz olyan részlete, amikor a baba egyes darabkái, testrészei nincsenek egyensúlyban egymással. Annyira komplex minden mozdulat és testhelyzet, hogy kívülről lehetetlen tökéletes testhelyzetet beállítani. Úgy értem a tökéleteset, hogy minden porcikánk a helyén van ahhoz, hogy a mozdulat működjön, és könnyed, egyensúlyi mozdulat legyen. A mozdulat csak akkor lehet tökéletes, ha a baba egyedül csinálja. Akkor viszont biztos, hogy tökéletes lesz, ugyanis a rossz mozdulatok egyszerűen nem működnek, nem válnak be!

Hogyan fog rájönni a módjára magától?

Ha úgy tetszik, ez maga a csoda, méghozzá olyan csoda, ami a szemünk előtt zajlik! Úgy fog rájönni, hogy megérik rá az idegrendszere (ehhez idő kell), és megerősödik a sok apró mozgástól, a sok próbálkozástól minden izma hozzá. Ezt szolgálja az a mozgásforma, amit most éppen csinál, most, amikor még a várt, következő mozgásformát nem tudja. És ehhez is idő kell.

Szóval, ha hagyod, hogy szabadon mozogjon, és kivárod az idejét, akkor egyszerűen magától, minden tanítás és rávezetés nélkül rá fog találni a mozdulatra!

Csodálatos érzés ezt szülőként végigkísérni

…hiszen erősíti bennünk a bizalmat: a gyerekünk működik! Nem mi kell, hogy működtessük őt kívülről. Elég egyszerűen hagyni, és a figyelmünkkel, szeretetünkkel vele lenni.

Akkor egyáltalán nem is szabad neki segíteni?

Ha a baba, gyerek szorult helyzetbe kerül, azaz olyan helyzetbe, amiből nem tud kijönni, vagy nem érzi magát biztonságban, akkor segítséget kér. Ilyenkor azzal teszed neki a legjobbat, ha segítesz neki. Azonban nem azzal, hogy rávezeted a mozdulatra vagy végigsegíted a mozdulatsoron – ugyanis a jó mozdulat csak a saját mozdulata lehet!

Az neki a jó segítség ilyenkor, ha kiveszed őt a szorult helyzetből, és vagy fölveszed őt magadhoz, vagy lerakod egy olyan testhelyzetbe, ami igazán az övé.

Babás példa: hasonfekvésbe szorulva

Ilyen helyzet lehet az, ha a baba már meg tud fordulni a hasára, de nem tud visszafordulni. Hason elfárad egy idő múlva, és nem tud egyedül kikeveredni a helyzetből: nyűgösködni kezd, sír. Nem kell hagyni ilyenkor – nagyon jót tesz neki, ha megélheti, hogy érted őt. Vedd föl őt magadhoz, vagy fölemelve a földről rakd a hátára!

Hogy néz ez ki nagyobb gyerekkel?

Hasonló a helyzet, amikor a nagyobb gyerek fölmászik valahova, és fönt rájön, hogy nem tud/nem mer lejönni. Ugyanis fölmászni könnyebb, mint lemászni! Ha egyedül ment föl (és szabadon mozoghat amúgy is), akkor tudja, hogy hol van, és vigyáz fönt magára. De ettől még nem biztos, hogy le tud vagy le mer jönni. Ilyenkor segítséget kér.

Nem kell, hogy tudjon egyedül boldogulni! Nagyon jót tesz neki, ha megélheti, hogy számíthat a segítségedre, és megérted őt. De ne a mozdulatot tanítsd/mutasd neki. Tudd, hogy a mozdulatot egyedül fejlesztheti csak ki úgy, hogy az igazán az övé legyen. Esetleg ha már ovis korú, egy-egy ötletet adhatsz neki, pl. így: – És ha ide tennéd először a lábadat? De ennél többet nem tanítanék/mutatnék neki. Hanem, ha továbbra is kéri a segítségemet, akkor megfognám, és levenném.

Remek alkalom ez, hogy megéljük az összetartozásunkat! És már szaladhat is tovább szabadon!