BIZONY ÁM!
De tudjátok, ez nem valami naiv ráérzés bennünk: hosszú és göröngyös úton át jutottunk el oda, hogy végre rá merjük bízni magunkat a belső hangunkra, érzéseinkre. Útközben sokat tanultunk a kis- és nagy babák, apró és nagyobbacska gyerekek igényeiről, életkori sajátosságairól, evéséről, alvásáról és testkontaktus-szükségletéről. És persze sokat tudunk a külön alvásról, az órára etetésről, sőt arról is, hogy a babát a folyosó végi külön szobájának kiságyába kell tenni és nem szabad altatni (legfőképpen cicin nem!).
MERT JÁRTUNK OTT. MIND ÍGY KEZDTÜK.
Mindkét útnak ismerjük a buktatóit – mert már elbuktunk bennük. Tudjuk, hogy baráti kézbe kapaszkodva könnyebb felállni: ezért dolgozunk azon évek óta, hogy a tudásunkkal, sikereink és kudarcaink őszinte felvállalásával szolgáljunk benneteket. Látjuk, hogy a felelősségünk egyszerre egyéni és közösségi: boldogabb babák, kiegyensúlyozottabb családok toleránsabb társadalommá állnak össze, a kicsi egységek megváltozásával pedig árnyalódik az a teljes kép is, amire egyébként egyikünknek sem lenne ráhatása.
ÉS AKKOR NEKEM EGYET KELL ÉRTENEM? – HÁT PERSZE, HOGY NEM!
Attól, hogy látjuk, hogy mi a babák életkori sajátossága, még nem gondoljuk, hogy tudnánk, hogy mi a jó megoldás a ti családotokban. Nem az a küldetésünk, hogy rutinszerűen rádumáljunk mindenkit az együttalvásra, hordozásra, szoptatásra.Megtapasztaltuk, hogy vannak helyzetek, amikor nem lehet hordozni – alázatot tanultunk a gyerekeinktől és a saját testünktől. Eszünkbe se jut megítélni egy olyan anyát, aki nem szoptat, mert láttunk nagyon sokféle élettörténetet, kényszert, nehézséget. Tudjuk, hogy a megszülető döntés mozgatórugói belül vannak.
A küldetésünk az, hogy biztonságos közeget teremtsünk, ahol körbejárhatod a helyzetedet, amíg felsejlik a saját utad. És segíteni szeretnénk felismerni és elhessegetni az akadálynak látszó árnyékokat az utadból.
Bárhogyan nézzen is ki ez az út: együtt-, vagy külön alvás; szoptatás vagy cumisüveges etetés; hordozás, karban ringatás, letevés vagy ezek bármilyen (nektek jól működő) kombinációja – nekünk csak annyi a feladatunk, hogy megerősítsünk és támogassunk.
Régen talán tudták ezt a női közösségek. Régen talán több volt a kapaszkodó, és nem az internethez hasonló láthatatlan fenekű pocsolyába kellett alámerülni az információért. De magabiztosan végigmenni az életeden csak te tudsz, csak itt, csak most. Nem vagy egyedül. Használj minket!
-
Maradj egyensúlyban! Gyereknevelés tanácsadás Ónodi Ágival [60p]24.900 Ft
-
Útmutató a szabad mozgáshoz 1 éves kortól iskoláskorig | Videótréning24.900 Ft
-
Szepasztori – útmutató a szeparációs szorongáshoz | Videótréning19.900 Ft
-
Paramami – csak semmi pánik! | Videótréning29.900 Ft
-
Babával az élet VIP csomag születéstől 1 éves korig29.900 Ft
-
Gyerekkel az élet VIP csomag 1-3 éves korig29.900 Ft
-
Mozgásfejlődés a születéstől a stabil járásig – Mit kell tudnia a babámnak? | Videótréning + Ajándék esettanulmány!24.900 Ft
-
Hogyan ne legyél házisárkány! És nevelj sikeres felnőttet egyszerre? | Videótréning19.900 Ft
-
Maradj egyensúlyban | 8 alkalmas gyereknevelés tanácsadás Ónodi Ágival [8 x 60p]144.000 Ft
-
Gyereknevelés – Legyél profi szülő! | Videótréning44.900 Ft
-
EMK a családban | Együttműködő kommunikáció + Gyereknevelés videótréningek együtt20.000 Ft – 80.000 Ft
-
Hiszti tanfolyam – Magabiztos és hatékony hisztikezelés 3 + 1 lépésben | Videótréning24.900 Ft