Sok elkeseredett, fáradt anyukával találkozunk, akik a nagyszülőkre panaszkodnak

Arról számolnak be, hogy a nagymama, nagypapa ágál az ellen, ahogy ők vannak a saját gyerekükkel. Ágál a szavaival. Nem jó így, ahogy csinálod, másként kellene csinálni. Baj lesz belőle. Vagy ágál a tetteivel. Például cumit ad a babának, amikor pedig az anya nem szeretne cumit adni neki.


Nem könnyű ma nagyszülőnek lenni

Többek között azért, mert a mai szülők jellemzően nagyon másként babáznak, mint ahogyan velük babáztak a szüleik.

Igény szerinti szoptatás, hordozás, ringatás, együttalvás – mind vörös posztó volt annak idején. Mi ez a sok újdonság?! Nem csoda, ha a nagyszülők csak kapkodják a fejüket; nehéz követni a fiatalokat, hogy miért döntenek úgy, ahogy, és mi zajlik bennük közben.

Sőt, ha a fiatalok nagyon másként döntenek, mint ahogyan a szüleik döntöttek egykor, akkor ott a döntéseik nehéz üzenete: ezek szerint én elrontottam, amikor téged neveltelek?! A nagyszülő is elsősorban szülő. És szülőként az a pillanat, amikor ez a kérdés felmerül, gyötrően fájdalmas! Teljesen érthető hát bármilyen ellenállás, amit a nagyszülőben kivált a szülők új gyakorlata.


Álljunk hát meg ennél a kérdésnél, mielőtt tovább mennénk, és válaszoljuk meg

“Ezek szerint én elrontottam annak idején?!” Nagyon könnyű választ adni erre a kérdésre. Nem, nem rontottad el!

Minden szülő a legjobb szándékkal, a legjobb tudásával és szíve minden szeretetével neveli a gyerekét. Te is. A kritikus hozzáállás értelmetlen és betegítő. Szülőként elkerülhetetlen, hogy újra és újra olyan helyzetbe kerüljünk, amikor szembesülünk vele: hoppá, ha másként csináltam volna, talán jobb lett volna a gyerekemnek, a családnak. Ezzel minden szülő így van, ez elkerülhetetlen, hiszen ahogy zajlik velünk az élet, mindig újat tanulunk, új dolgokat látunk meg.

Amikor ebbe a helyzetbe kerülsz, legyél magaddal együttérző. Emlékeztesd magad, hogy:

  • amikor felmerül, hogy vajon elrontottam-e, az egy nehéz helyzet; ez a gondolat kellemetlen érzésekkel, gyötrődéssel, szenvedéssel jár;
  • amikor így vagy, egyáltalán nem vagy egyedül, sőt, minden szülővel egy hajóban evezel ilyenkor; ez az élmény a szülői lét elkerülhetetlen velejárója;
  • amikor így vagy, akkor együttérzést, gondoskodást, gyöngédséget, megértést érdemelsz.

Tedd a szívedre a kezedet, és mondd magadnak:

  • ez van, ez most nehéz;
  • nem vagyok egyedül, minden szülő átéli mindezt;
  • gondoskodást, gyöngédséget érdemlek.

Ez az önmagunkhoz való támogató hozzáállás csodát tesz. Kinyitja a szívünket, és lehetővé teszi, hogy jobb döntéseket hozzunk és hogy kapcsolódjunk a másik emberrel is.

Most, hogy újdonsült szülőként jobban értjük a saját szüleinket; és most, hogy nagyszülőként kicsit megkönnyebbültünk, lépjünk tovább. Pontosabban lépjünk vissza a kiindulási helyzetünkhöz: hogyan viszonyuljon a nagyszülő a szülőhöz? Mivel tesz jót a gyereknek és a családnak?


Segít nekünk a koncentrikus körök elmélete

…amit Susan Silk klinikai pszichológus fejlesztett ki és a Barry Goldmannel közös könyvében, a The Science of Settlement: Ideas for Negotiators című könyvében ír le. Nagyon frappáns és remekül működő útmutatást ad nekünk ehhez a helyzethez.

A koncentrikus köröket így képzeld el: az, aki támogatásra szorul, legyen egy pont. Esetünkben ez a gyerek. Az, aki őt a legszorosabban támogatja, egy kis kör körülötte. Amíg a gyerek még baba, ez a kis kör egyértelműen az anya. Az, aki az anyához a legközelebb áll, az az anya körül egy kicsit nagyobb kör, alapesetben ez az apa. Ahogy a gyerek nő, az anya és az apa közötti különbség eltűnik, és ők együtt lesznek a belső kör.

Szülőnek lenni egy támogatói feladat: segítjük, támogatjuk a gyerekünket. Ezt akkor tudjuk jól csinálni, ha mi magunk is támogatást kapunk ehhez. A család akkor erős, akkor működik könnyedén és jól, ha a szülők támogató köreit újabb támogató körök veszik körül. A nagyszülők ilyen újabb, nagyobb koncentrikus körök – ha vannak nagyszülők és ha tudnak támogatóak lenni a szülőkkel.

Belül tehát egy pont a gyerek. Körülötte a legkisebb kör az anya, a következő kör az apa. (Ha már nem babáról, kisgyerekről van szó, akkor a legkisebb kör az anya és az apa.) A szülők körülötti következő kör a nagyszülők. Majd a többi rokon és barát. És azok a segítők (szakértők, egészségügyiek, pedagógusok), akiket a szülők felkérnek, hogy tudásukkal, tanácsukkal és emberségükkel támogassák őket.

A koncentrikus körök elmélete azt mondja ki: kifelé támaszkodj, befelé támogass! Az anya gondoskodik a babáról, az apa az anyáról. (A szülők a gyerekről.) A nagyszülő támogatja a szülőket.


A szabály: befelé vigasztalj, kifelé panaszkodj

Ha nagyszülőként nehéz neked az, ahogyan a gyerek van az unokáddal: támaszkodj kifelé! Neked is jár a külső kör! Panaszkodj a párodnak, a barátodnak, barátnődnek vagy akár segítő szakembernek.

És közben támogass befelé: támogasd a szülőket a saját döntéseikben. Ha tudod és amennyire meg tudod ezt tenni. Vagy vonulj hátrébb, ha nem tudod őket támogatni – teljesen érthető ez is, és szíved joga így dönteni. De vigyázz, hogy ne gyengítsd a szülőket, ne legyél ellenlábas. Mert ez most az ő fordulójuk: most ők a szülők, hadd “rontsák el” a saját legjobb tudásuk, meggyőződésük szerint, szívük minden szeretetével. Igen, lehet, hogy megbánják majd egyik vagy másik döntésüket. De mint tudjuk, ez elkerülhetetlen, minden szülő így van ezzel. Ez nem baj, ez nem veszélyes. Viszont az is lehet, hogy az ő döntésük válik be jobban; az ötletük a jobb ötlet most, ebben a helyzetben. Majd kiderül idővel.

Tudod mit? Ne vegyél a hátadra olyan felelősséget, ami valójában nem a tiéd. Élvezd, hogy a döntés a szülők felelőssége. Te már megtetted a magadét, helytálltál szülőként. Most dőlj hátra, és hagyd ezt a munkát a rájuk.

Rád máshol van ugyanis szükség. Nem a döntésekben, hanem az érzelmi támogatásban, a jelenlétben. Ha az elfogadásoddal és a jelenléteddel támogatod a szülőket, akkor tudják megtalálni a legjobban a saját útjukat a gyereknevelésben (is).


Ha nagyszülő vagy: elsősorban akkor is szülő vagy

Másfél évtizede figyelek sok-sok családot, kutatva a kérdést: mitől működnek jól a nagyszülőkkel azok a családok, akik jól működnek? Mi bennük a közös? És mi a különbség azokhoz a családokhoz képest, ahol a nagyszülők feszültséget hoznak a családba?

A mintázat, amit találtam, a következő. Az a család működik jól, ahol a nagyszülők fő fókusza az unokák megszületése után is a saját gyerekük – nem az unokájuk. Ne a kisgyerek plusz szülője legyél – neki van szüleje, nem kell neki több. Ne hagyd viszont a saját gyerekedet szülő nélkül – neki van szüksége szülőre!

Na, nem olyanra, aki megmondja, hogy mit kell tennie. Szülőként nem ez a dolgunk ugyanis. Hanem olyan szülőre, aki éber kíváncsisággal figyel arra, hogy van a gyereke. És támogatja a saját döntésében, bármi is legyen az. Hisz benne, hogy megtalálja a saját útját.

Dr. Bagdy Emőkével beszélgettünk nemrégen a nagyszülőségről. Azt mesélte, hogy amikor olyan nagyszülőket támogat, akiknek a gyerekükkel, menyükkel való kapcsolatukkal van problémájuk és azzal, hogy hogyan nevelik a szülők az unokáikat, akkor a nagyszülőknek szóló tanácsa a következő: bármit is mondanak a szülők, hogy mit hogyan csinálnak az unokákkal, feleljék rá azt, hogy “Ez milyen jó ötlet!” Kézzelfogható recept a profi nagy- (és déd)szülőtől és pszichológustól.


Ha szülőként olvasod ezt a cikket, és azt látod, hogy téged bizony a nagyszülők nem támogatnak, hanem gyengítenek a kritikájukkal

…akkor is segíthet a koncentrikus körök elmélete. Segít, ha érted, hogy jogos igényed a külső támogatás. És hogy nem a te kezedben van elsősorban, hogy meghatározd ezt a családi dinamikát. Ez elsősorban a nagyszülőkön múlik. Viszont ha ők a kritikájukkal gyengítenek, akkor jól teszed, ha véded magad ettől érzelmileg.

Jó, ha együttérző vagy velük: jó szándékból teszik, amit tesznek. Jó, ha kíváncsi vagy rájuk: vajon mire reagálnak, mit látnak pontosan, amikor a nevelésedre reagálnak? Mit élnek át közben? Mit éreznek? Aggódnak, félnek? Esetleg valami fájdalmas emlék aktiválódott bennük? Tehetetlenek, elkeseredettek? Vagy…? Mi segítene nekik ilyenkor? Együttérzés? Tisztánlátás? Tisztelet, elismerés? Vagy…? A kapcsolódásra való törekvés csodát tehet. (Ha szeretnél további segítséget, támogatást és eszközöket a kezedbe mindehhez, akkor nézd meg az Erőszakmentes, együttműködő kommunikáció online videósorozatunkat.)

Azonban ha a kritika a nagyszülő felől folyamatosan fennáll, akkor – jószándék ide vagy oda – az téged gyengít. A nagyszülők döntése hát az, hogy mennyire támogatóak/kritikusak. A te döntésed pedig az, hogy mennyire engeded közel őket magadhoz érzelmileg és akár fizikailag is.