Vélemények
„Nagyon hálás vagyok a rengeteg hasznos információért, amit tőletek tanulhattam”
„Jó volt ismét egy megerősítést kapni.”
“Fantasztikus volt a kamaszokról szóló rész is! Annyira örülök, hogy még előtte állunk Bár még nem tűnik olyan távolinak a saját kamaszkorom, de azért a lányoméig még van 6-7 év, jó lesz így készülni. És jó volt ismét egy megerősítést kapni, milyen jól csinálta a saját édesanyám “
Alexandra
“Bende közel 4 hónapos volt, amikor az első videótanfolyamot meghallgattam a csomagból és rögtön tudtam, hogy ez az a támogatás, amit mindig is kerestem. Attól kezdve egészen megváltozott a kapcsolatom Bendével. 4 hónapig jóformán semmi kötődés nem alakult ki kettőnk között, hiszen többnyire hulla fáradtan, görcsösen, kételyekkel és félelmekkel teli hangulatban álltam hozzá, és mindenkit hibáztattam azért, hogy nincs a környezetemben elég segítő kéz és személy. Ma már Bende 5 hónapos és a kiegyensúlyozott napirendünknek köszönhetően a babysittertől is meg tudtunk válni. Tudom, hogy mikor van magamra, a házi munkára, az online bevásárlásra stb időm, és a maradék időben pedig a jelenben, boldogságban és nyugalomban tudok megélni minden pillanatot a babámmal. Eszméletlen szabadságot ad, hogy tudom, hogy Bendét bárhova letehetem a földre, ahol éppen vagyok és elfáradok, vagy éppen olyat kell csinálnom, amihez mindkét kezemre szükség van, és mindeközben még a baba mozgásfejlődéséhez is hozzájárulok. Ma már azon sem idegeskedek, hogy nem tudom beleimádkozni a babakocsiba, hiszen egyszerűen, magabiztosan magamra kötöm Bendét, tudván, hogy neki az egész világon rajtam a legjobb, és így bárhova elmehetünk. Köszönöm a rengeteg segítséget, aha élményt, valamint, hogy visszaadtátok a kisbabámba és az anyaságomba vetett hitemet is!”
Vivien
“Sziasztok! Van pár élményem az elmúlt hónapról, ugyan még nem végeztem ki minden videót a tanfolyamról, de a két konzit már letudtam. Ágival egyszerűen feltöltődés volt beszélni, szabadon , mintha rögtön megertette volna , hogy mit is szeretnék , és megadta az utolsó lökést, hogy tudjam igenis jók az ösztöneim és bízzák magamban. Szandival az alvós videóknak és a napirendnek köszönhetően , már csak meg kell kellett köszönöm , hogy most már kiegyensúlyozottan alszunk , és ennek hála most már egésznap tudok a babámra önfeledten mosolyogni 🥰🙏 minden szülőnek fontos lenne egy ilyen tanfolyam, szépen folyamatosan megérteni, gyermekünk jelzéseit, és kiszakadni a családi nyomásból. Többet adott nekem ez , attól hogy átaludjak egy éjszakát, de majd egyszer az is eljon a megfelelő időben ❤❤❤
Bendegúz szabadmozgásban , koszosan, mezítláb, kiegyensúlyozottan, ahogy apa és anya is 😍🤩”
Tünde
„Sokat gondolkodtam, hogy hogyan írjak véleményt a VIP csoportról, amire Ági hívott pár napja, de nem jut eszembe újabb vagy frappánsabb megfogalmazás, mint amit már rengetegen előttem leírtak (pl.: receptre írnám fel mindenkinek) Én egy képes összefoglalóval tudnám a legjobban szemléltetni mit kaptam a VIP csoporttól, Szandi Kalmár -tól és Ónodi Ágnes-től. Pár szóban: elfogadást, bátorságot és önbizalmat. Köszönöm!”
Noémi
“Szuperek vagytok! A „nagy” lányommal 10 éve megtanítottatok a babahordozásra, és megerősítettetek abban, hogy nem kell /nem szabad sírni hagyni 🙂
Gabókám ma 5 hetes 🙂 Nagyon örülök a mozgásfejlődés témának, és a többi videótok is igazi gyöngysszem!
Örülök, hogy rátok táláltam! Ezer hála!”
Kriszti
“Nagyon köszönöm, köszönöm, köszönöm Neked, rengeteget segített a tanfolyam. Csak pár apróságon, bár annál fontosabb szokáson kellett változtatnom, és azóta nem is volt -‘krumpliszsák’ – eldőlés.”
Andrea
„Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a tanfolyamra és pont most, mikor még csak két hónapos a kisfiam és minden előttünk áll. Biztos hajlamos lettem volna a kipárnázásra, de a tanfolyam segített megérteni, hogy ennek milyen következményei lehetnek, így már biztos nem teszem.”
Ági
“Jaj nagyon nehezen éltem meg, hogy nem szoptathatok és tényleg az igény szerinti cumisüvegezés annyira nagy segítség! Olyan jó, hogy szó van róla és megtaláltam ezt a szemléletet, különben szenvedtem volna az általános ajánlásokkal.”
Zsófi
“Először is köszönöm a videókat, nagyon tanulságosak, sok mindenre megkaptam magamban a választ és segitett megértenem dolgokat”
Zita
“Végére értem az anyagnak, szeretném megköszönni a profi munkátokat, mind a honlap felépítése, mind az anyagok nagyon színvonalasak, jó volt hallgatni, tanulni! Várom a következőt”
Ágnes
„Nagyon hasznos! A Hordozóház csapatának köszönhetem, hogy minden történést örömmel élek meg, és fogadok el. Köszönöm, hogy vagytok”
Kata
„A lehető legjobb dolog amit vásároltam. Ez is és Kalmár Szandi anyagai is. Meleg szívvel ajánlom.”
Judit
„A legjobbkor jött, sokszorosan megtérülő befektetés volt. Nagyon köszönöm! Ez már a 2. hordozó házas tanfolyam,amit megvásárolok és csak úgy, mint a mozgásfejlődésről szóló, elképesztően hasznos! Ági, mint egy jó barátnő kísér végig a folyamaton, aminek a végére új erőre kap az ember és parának se híre, se hamva. 🙂 Olyan eszközöket ad, amiket azóta nap,mint nap használok, jobban vagyok és valódi jelenléttel tudok ott lenni a kislányomnak.”
Enikő
„Beni az első babám és 3 hónapos volt, amikor elkezdtem nézni a tanfolyamot, ami számomra rendkívül hasznos infókat tartalmazott, mondhatni összeállt a kép. 🙂 Volt olyan viselkedése a babámnak, amit utólag értettem meg és volt olyan, ami éppen zajlott és megoldást találtam rá. Mint minden anyuka, én is folyamatosan bújom az internetet megoldásokat keresve a problémáinkra. Mivel a pandémia miatt korlátozva vagyunk, nagyon kevés a lehetőség találkozni más anyukákkal, akikkel tapasztalatokat cserélhetnénk, amit személy szerint nagyon igényelnék. Miközben néztem a videókat, úgy éreztem, hogy Szandi és Ági “fogja a kezem” 🙂”
Minden téma egy helyen a VIP csomagokban
Jó lenne, ha az egész tudástárunk elérhető lenne számodra ÉS még személyes segítséget is kapnál tőlünk folyamatosan?
Alvásproblémák
Nem csak az alvás, de a hasfájás, a napirend és az etetés kérdéseiben is profi leszel.
Mozgásjfelődés
Nincs lemaradva? Baj, hogy repülőzik? Hogyan fejleszd?
Napirend
Milyen a jó napirend? Mikor mennyit aludjon? Hányszor etesd?
Etetés és hozzátáplálás
Akár szopik, akár tápszeres a babád mindig annyi a kérdés az etetések körül. És akkor még a hozzátáplálásról nem is beszéltünk.