Lili egy hete nem szopizik!

Amikor az ember lánya már épp azt gondolná, hogy lehet, hogy a többi gyerek megérik szépen, maga tempójában mondjuk arra, hogy átaludja az éjszakát, de az övé soha nem fogja alább adni 10-15 ébredésnél az biztos, akkor egyszer csak arra ébred, hogy nem ébredt.
És amikor én arra gondoltam, hogy harc, sírás és feszültség nélkül Lili sosem fogja abbahagyni a szopizást, akkor egyszeriben arra eszmélek, hogy Lili már egy hete nem szopizik!

Úgy történt, hogy valamikor március vége felé a sokadszori gyengéd próbálkozás az éjjeli szopizás elhagyására sikeres volt. Hajnalban azonban egyrészt szerettem volna ha gyorsan továbbalszunk, másrészt úgy tűnt ezt még nem kész feladni. Így vágtunk neki 2 hetes protugáliai utunknak, csak anya és lánya. Mikor hazajöttünk még egy pár napot pihentünk és akkor elhatároztam, hogy jöhet a következő lépés. Ha már eddig ilyen szép fokozatosan és viszonylag zökkenőmentesen sikerült csökkenteni a szopik számát, akkor jöhet a hajnali-reggeli elhagyása, amivel napi 1 maradt az esti-lefekvés előtti. Eleinte 4-5 között kelt és nem tudott visszaaludni és én mint rendesen, megint azt hittem, hogy ez most már örökké így lesz. Diószegi Eszter biztatott, hogy ez átmeneti, de azt gondoltam, hogy az én gyerekemnél biztos nem, ő most már mindig hajnali 5 előtt talpon lesz és zabkását kér. De aztán szép lassan ez is kitolódott és pár hét múlva már 7-fél8-ig vissza tudott aludni.


Amikor láttam, hogy ezt az akadályt is ilyen jól vette, mondtam neki, hogy nemsokára mér este sem fogunk szopizni és aztán már soha többet. De azt is mondtam, hogy összebújni mindig össze fogunk és annak sosem lesz vége, azt sohasem kell abbahagynunk és jól össze-vissza pusziltam – nagyon nevetett. Azt találtam ki (valahol korábban olvastam erről a 100 könyv egyikében, ami az elválasztásról szól :D), hogy csinálunk egy szopibúcsúztató bulit és meghívjuk akit szeretne és kap nagylányos dolgokat. Kért egy táskát, övet, nyakláncot, hogy hívjuk meg néhány barátját és legyen franciadrazsé meg málnafagyi. Így is lett. Kitűztük a napot és minden nap beszéltünk róla, hogy a buli után már nem lesz szopi és milyen nagylány és hogy majd lesz egy kistestvére és az fog szopizni. Eljött a buli előtti este és mondtam neki, hogy ma van az utolsó szopi, mert holnap lesz a buli és utána már nem szopizunk és ő egy jó nagyot szopizott.


A buli nagyon jól sikerült és hatalmas adag csirekpörkölt nokedli és ubisali után megkapta a franciadrazsét és a táskát és meglepetésként még karkötőket és gyűrűket is, de annyira lekötötte a gyereksereg, hogy a málnafagyiból már nem is evett. Este összebújtunk és meséltem neki, hogy milyen volt amikor megszületett és hogy az elején nem tudott szopizni, de aztán belejött és nagyon ügyesen szopizott. Szopizott, ha fáradt volt. Szopizott, ha szomjas volt. Szopizott, ha álmos volt. Szopizott, ha ébren volt. Szopizott. mert finom volt. Szopizott, ha fájt. Szopizott, ha nyügös volt. Szopizott, ha itthon volt. Szopizott, ha úton volt. Szopizott, ha éjjel volt. És így eljutottunk a szopibúcsúztató buliig és hogy ő már milyen nagy lány, nem szopizik. A történet vége után 3 perccel már hozzám simulva szuszogott. Nem volt sírás, harc vagy feszültség.


Azóta is van, hogy megkérdezi, hogy lesz-e szopi és hallottam, hogy a testvéremet is megkérdezte egyszer, hogy szerinte fog-e szopizni aznap este. És olyan is volt a héten, hogy elkeseredetten sírt lefekvés előtt, mert elfelejtette, hogy nem szopizik már. De ez 1-2 percig tartott és aztán vidáman hozzám bújt és gyorsan elaludt.


Egy korszak véget ért és új kedződik. Én máris nagyon élvezem és úgy látom Lili is!
De a szopizásunk történetét majd minden este el kell mesélnem neki.


Lili azóta már 14 éves elmúlt, anyukája pedig nemzetközileg elismert alvásszakértő és több mint 13 éve segíti a családokat ebben a témában.