Hogyan lehet ezt bírni?

Óránként kelni, húszpercenként szoptatni, a babát folyton fölvenni, hordozni, virrasztani, mosni, főzni, takarítani, bevásárolni, nagyobb gyereket oviba, suliba vinni, vasalni, anyóssal ebédelni, férjet pátyolgatni… Nincsenek túl jó híreim. Sehogy. Legalábbis ép ésszel, ép testtel és lélekkel hosszútávon nem. Lehet kibírni, kihúzni, kibekkelni, gyorsan kiszállni (azaz mégis kevesebb gyereket vállalni, inkább mégis a bölcsit választani…). Nem erre születtünk, nem így lett ez kitalálva. Hanem hogy?

A kulcsszó: csapatmunka!

Mert minden baba többemberes baba. Ismered a mondást, hogy egy gyerek felneveléséhez kell egy falu, két gyerekhez meg két falu? Na, az a falu az, ami hiányzik nekünk nap mint nap, ez a hiány vág a húsunkba. Nem segítség kellene, mert a „segítség” azt jelenti: a feladat, a készenlét, a felelősség a tiéd, csak most megcsinál belőle valaki valamennyit. Ha valóban csapatmunka lenne a gyerekekre való figyelés, akkor nem mindig az anya kérné az apát, hogy vegye most föl ő a babát, hanem ez a helyzet közönséges lenne fordítva is. És azért csapatot mondok, mert ha ez megvalósulna, nem csak az apát és az anyát terhelné a készenlétben állás, hanem sok embert. Így mindennapi maradhatna és könnyen tovább mélyülhetne a párnak a gyerekek születése előtt kialakult intimitása, egymásra figyelése is. Izolált családban ezt légtornászmutatvány megvalósítani.

És nem csak a gyerekezés az, ami csapatmunka kéne, hogy legyen!

Hanem a házimunka is: az otthon és a ruhák tisztaságáról, rendezettségéről, az ennivalóról való gondoskodás és vele, persze, minden, ami a család napi ellátását jelenti. Gondoljunk bele: ha a mosás-főzés-takarítás az anya dolga, akkor az anya soha nem ér a dolga végére. Soha nem dőlhet hátra azzal a tudattal, hogy ő készen van a dolgával. Ha akkor akarsz majd magadra figyelni, föltöltődni valami olyan tevékenység által, ami igazán rólad szól, vagy akár kialudni magad, amikor készen leszel a „dolgoddal”, soha nem jön el a te időd, mert a házimunka soha nincsen készen. Mint ahogyan a gyerek ellátása sincsen. És ebben nem a segítség, hanem a valódi részvállalás hozhat valódi változást.

Hogyan lehet hát bírni…?

…az altatást, éjszakai gondoskodást, szoptatást, hordozást, minőségi odafordulást és a család ellátását? Egyedül sehogy. Csak csapatban! Sok ember, nagy közösség feladata kéne, hogy legyen a babáról, kisgyerekről való gondoskodás. Ma nem az. Amikor azt érezzük, hogy megszakadunk, és még így se boldog se a baba, se az anya, se az apa, az nem a mi hibánk.