Tanácsadás telefonon/online

Kalmár Szandi

alvásszakértő

Akár a babádnak van alvásproblémája, akár neked, mindenki szükségleteit figyelembe véve alakítunk ki hatékony megoldástervet. Nem csak megmondom a tutit, együtt gondolkodom veled a számotokra legjobb megoldáson.

Ára: 24.900.- Ft [30p]

“Követem a megbeszélteket, azóta már volt egyben 5 órás alvása is a gyermekemnek :-). Az eddigi 2 óránkénti kelések után csodaként éltem meg.”

Melinda

Bemutatkozom

Jó alvó baba volt

Két gyerekem van: Lili 2007 nyarán született, Sári pedig 2012-ben. Lili attól fogva, hogy hazahoztuk a kórházból órára szopizott, le volt téve a kiságyba amikor csak lehetett és az éjszakák nagy részét alvással töltötte, a saját szobájában. Örült ennek a gyermekorvos, a védőnő, a nagymama, még a szomszéd néni is. Csak én nem tudtam örülni!


Szenvedtem, abban a hitben, hogy jót teszek neki

A hosszú szopiszünettől folyton begyulladt a mellem, órákon át ültem a konyhában, és fejtem. Nagyon nehezen tudtuk kihúzni az időt két szoptatás között, kínszenvedés volt minden óra. Éjjel pedig, ha végre ágyban lehettem, azon morfondíroztam, hogy ha én magam nem szívesen alszom egyedül, akkor a pár hónapos babámnak vajon miért kell? Szenvedtem, abban a hitben, hogy jót teszek neki. Mert így majd megtanulja, hogy szopizni időre, aludni-ellenni egyedül kell. Annak ellenére, hogy én sem így csinálom! Mert én még így negyvenen túl is van, hogy gyakrabban, van, hogy ritkábban eszem; társaságban szeretek lenni nappal, és a párommal együtt szeretek aludni éjjel.

Csak dőlj hátra!

Bármikor, bárhonnan elérhető online tudástár!
Szerezd meg az információkat és a tippeket videósorozataimból, aminek a segítségével biztosan előre tudtok lépni és megoldást találsz a problémátokra.

Miért nem alszik?

Megbízható, tudományos információk a kisbabák és nagyobb gyerekek alvásáról, altatásáról,
amit minden szülőnek tudni kell!

Alvásproblémák 0-6 hónapos korig

Nem alszik? Felcserélte a nappalt az éjszakával? Kell-e a légzésfigyelő? Nem lehet letenni? Napirend sincs? Büfiztetés egy rémálom? Félsz, hogy refluxos, mert sokat bukik? +BONUS videó: Hogy fejlődik a baba?

Alvásproblémák 6-24 hónapos korig

Gyakran ébred éjjel? Adjál-e cumit? Szoktasd le? Legyen szundikendő, alvóka? Rövideket alszik? +BONUS videó: A mozgásfejlődés

Alvásproblémák 2 éves kor fölött

Mi lesz a bölcsiben alváskor? És az oviban? És mit tegyek, hogy gyorsabban elaludjon este? És ha még mindig cicin/cumisüvegen alszik el az baj? +BONUS videó: A dackroszak

„Rengeteg hasznos információt hallottam és a legfőbb üzenet számomra, hogy minden rendben van nálunk úgy, ahogy van. Normálisak a folyamatok, amiken átmegyünk, mások is vannak hasonló helyzetben és idővel változnak a babák. Az elfogadás is az egyik dolog, amire a szülői lét tanít engem. Még egyszer köszönöm!”

Tamara

Abban segítek, hogy minden család megtalálja a maga útját.

  • meghallgatom a te és a családod igényeit;
  • teljesen rád hangolódok, megértem, és átérzem azt, amiben vagy;
  • megkapsz minden információt, ami hiányzik nektek a tisztánlátáshoz;
  • meghallod a saját belső hangodat az igényeitekről, szempontjaitokról, prioritásokról;
  • előkerül minden ötlet, tipp, ami a segítségetekre lehet.

“Mègegyszer köszönöm a tanàcsadàst! A mòdszereket jòl tudjuk alkalmazni. Az èjszaka ìgy sokkal jobban telik.”

Anna

Blog

Cumi, ujjszopi, rongyi, nyunyóka és társai

Cumi, ujjszopi, rongyi, nyunyóka és társai

Lehet, hogy neked is ajánlották már, hogy adj neki cumit, akkor megtanul aludni. Vagy szoktasd rá a rongyira és akkor nem fog igényelni éjjel, mert azzal visszaalszik. Járjuk körül mi a valóság és hogyan működnek ezek az alvás segítők. A teljes cikket itt olvashatod:...

Hogyan állj át 2 alvásról 1-re?

Hogyan állj át 2 alvásról 1-re?

Nagyon sok gyerek 1 és 1.5 éves kor között még kétszer alszik, sok meg átáll már egy alvásra. Bármelyik lehet normális, nincs különösebb ok, hogy erőltesd ebben a korban az egy alvást, ha jól kijön a két alvás. Azért szokott felmerülni, mert van egy átmenet, amikor a...

Büfiztetni kell vagy nem?

Büfiztetni kell vagy nem?

Tényleg nem kell büfiztetni a babád! Sem felvenni függőlegesbe etetés után. Legyen szoptatott vagy tápszeres. Mi a normális? A babád nyugodtan szopik és belealszik. Vagy cumisüveggel eteted és abba alszik bele. Nem kell megszakítanod ezt a csodás folyamatot...

receptem a következő

Veszünk alapanyagként:

sok tudást és tapasztalatot a babákról, a kisgyerekekről alvás/altatás és mindenféle más témában, valamint a család működéséről;
nyitott szívet és fület: sok-sok empátiát és értő figyelmet;
kreativitást és szabad együttgondolkodást.

Vélemények

Szia Szandi,

Megnyugtattál, rendkívül hálás vagyok a segítségért!!!!! Nagyon szépen köszönöm!

B.Z.

„Szia Szandi,
ismét rengeteget segítettél, nagyon köszönöm! Belegondolva tök evidens minden, mégis olyan könnyen elvisz egy-egy vihar a helyes útról!”

Ö.R.

Nem árulok csodaszert!
Nincsen megoldáscsomag!

Nem véletlenül. Azért nincs, mert hiszünk benne, hogy ahány család, annyi megoldás, és csak te találhatod meg a tiéteket. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem számíthatsz ránk! Ott vagyunk veled, melletted. Sőt! Belülről ismerjük a vívódásaidat, ezért tudunk veled menni, tudunk téged kísérni az úton. Közben segítünk tisztán látni a szempontjaidat és a helyzetedben releváns információkat. Ötleteket, tippeket is adunk a megoldásra, hogy ne neked kelljen föltalálni a spanyolviaszt, amikor a megoldás után tapogatózol. A megvalósításban, természetesen, teljesen szabad vagy, és arra megyünk tovább, amerre te szeretnél.

Ne hidd el,

amit mondok!

Persze, a gyerekorvosnak meg a szomszéd néninek se! Hiszek benne, hogy ha nyitott szívvel hallgatsz (bárkit is), és engeded átáramolni magadon az adott információt, akkor érezni fogod, hogy milyen nektek az adott tanács, információ. Hogy az elhangzottakból mi a jó nektek, mit érdemes kipróbálni és főleg megtartani a ti egyéni helyzetetekben.

Tanácsadás telefonon/online